Diane Lane
Diane Lane (New York, 1965. január 22. –) Oscar-, Golden Globe- és kétszeresen Primetime Emmy-díjra jelölt amerikai színésznő. Lane 1965-ben született New Yorkban. Szülei elváltak még csecsemő korában. Hat évig édesanyjával élt, de 1971-ben az apja, Burt Lane visszanyerte lánya gyermekfelügyeleti jogát. Burt Lane színészek képzésével, oktatásával foglalkozott, később ő lett Diane menedzsere. Diane Lane tizenhárom évesen kezdte filmes karrierjét Laurence Olivier oldalán az Egy kis románc című filmben (1979). A kritikusok dicsérték alakítását, és megnyerte magának a tinédzserek közönségét is. Ford Coppola amerikai rendező is felfigyelt az ifjú színésznőre, és számos filmjében szerepet osztott rá, mint A kívülállók, a Rablóhal és a Gengszterek klubja, azonban színészi játéka nem hatott meggyőzően a kritika szerint. A kilencvenes években újabb felejthető alakításokat nyújtott a Dredd bíró, a Chaplin és a Jack filmekben. A Séta a Holdon (1999) volt az a film, ami újra egyenesbe hozta Lane karrierjét. A film a hatvanas években játszódik, és Lane egy frusztrált feleség szerepébe bújik, aki úgy érzi, túl korán vesztette el fiatalságát azzal, hogy korán lett várandós. 2000-ben George Clooney és Mark Wahlberg oldalán bukkant fel a Viharzóna című filmben. 2002-ben Oscar-díjra jelölték A hűtlenben nyújtott alakításáért. A 2000-es évek további jelentős filmjei a Napsütötte Toszkána, Hollywoodland, Éjszaka a parton és A paripa. 2013-ban megkapta Martha Kent szerepét Az acélember című filmben, így Superman mellett többször is megjelenik (Batman Superman ellen és Az Igazság Ligája). 2016-ban harmadszor is kiválasztották Ranyevszkaja szerepére a Cseresznyéskert című komédiában.
- Cím: Diane Lane
- Népszerűség: 36.316
- Ismert: Acting
- Születésnap: 1965-01-22
- Születési hely: New York City, New York, USA
- Honlap:
- Más néven: ダイアン・レイン, 黛安·蓮恩, Даєн Лейн